Májaddal töltött combod

2008.12.09. 13:24 | Horváth Oszkár | 58 hozzászólás »

Képzeld el ezt a képet: lenyúzzák a bőröd, kivágják a májad, a combizmodat, ízlésesen közéhelyezik a májat, máglyára vetik, és mielőtt majdnem elégne, megeszik. Tudom, kicsit a máj körül forog a téma, mert előzőleg a pézsmaréce kicsit felülértékelt májáról írtam, de nézd ezt el nekem. Jó esetben nyúzás előtt valamivel fejbevernek, vagy kitörik a nyakad. A bőr alól még fel-felbuggyan némi véred, de már a hideg húsodról fejtik le személyiséged külső jegyeit, és a szerveket, amik leginkább életben tartottak, szemétként söprik félre, hogy remélhetőleg az egyetemi vizsgaidőszakok alatt megfelelő méretűre növekedett májadhoz hozzáférjenek.

Ezt tesszük mi az állatokkal. És ez nem baj.

Megj.: mielőtt beírnád kommentbe, hogy ha nem tetszik, ne egyek húst, olvasd végig a posztot, mert élvezetteljes húsevő vagyok. Amikor az étlapon ma belefutottam a csirkemájjal töltött csirkeszárnyba, rájöttem, hogy biztatnom kell az embert, aki esetleg kisebbségi komplexusokkal küzd azt illetően, hogy nem vagyunk olyan vadak, mint az állatok, amiket a természetfilmekben látunk. Mindenki nyugodjon meg, az ember a legvadabb, legkegyetlenebb, legfélelmetesebb lény a Földön. Nekem ezzel semmi bajom, de valami ilyesmi futhat át a nyámnyilább vegetári-Jánosok agyán, amikor úgy döntenek, ők inkább felebaráti szeretetből mostantól csak növényeket nyúznak meg, beleznek ki, tépnek ki gyökerestül, vagy sütik le rétegeiket több száz fokon, amíg sípoló hangot nem adnak.

Könnyen megesik az ember szíve a kedves állatokon, de mi húsevők ne felejtsük el, hogy valahol valaki az ebédünk asztalra kerülése előtt módszeresen fejbelövögeti őket a menü oltárán. Jövő héten ismét megyünk a Mongolba, ahol általában lóhúst is lehet választani. Terápiás céllal idén is nevet adok neki evés előtt, eddig Pejkó és Szilaj volt már, és tanácstalan vagyok, mert érzem, hogy Overdose-t még jár 20 év, mielőtt viccet csinálok az év sportolójából. Valahol el kell kezdeni békülni a tudattal, hogy amikor eszünk, akkor a legalantasabb vadállati szinten működünk. Bármilyen jólelkű a személyiségünk, érzéketlenül, halálos nyugalommal marcangolunk szét egy kivégzett állatot.

A múltkor jóanyám vizes papucsban flangált, és minden lépésnél süvítő hangot hallatott. Miután jeleztem, hogy tetszik, hogy ilyen kistermetű rágcsálóra való rálépés hangot ad a papucsa, két és fél óráig állt egy helyben, amíg az meg nem száradt. Az emberek sajnálják az állatokat, de szelektíven. Foglalj állást! Vagy csinálj viccet belőle, és őzpörkölt előtt mondd, hogy "csókolj meg, Bambi", vagy köszönd meg az elhunyttól hátramaradottaknak, hogy megeheted. A kettő között langyos víz. Nem esik jól, hogy ennél a pontnál megint a vallásosaknak van igazuk, akik legalább az istenüknek megköszönik a lakomát, fájdalmamon enyhít, hogy a nem orvosi célú embernyúzás témakörben is ők jártak élen.

A csatolt képek:

  • Michelangelo Utolsó ítélet című képén Szt. Bertalan saját lenyúzott bőrét tartja a kezében
  • Gerard David: Kambyses ítélete - Sisamnes kivégzése című képe (áhított úticéljaim egyikében, a Bruges-i (brüggei) múzeumban látható)
  • Tiziano: Marsyas megnyúzása.

Büszkék lehetünk magunkra.

Címkék: vallás gasztro művészet etika

2008.12.09. 13:24 58 hozzászólás

Oszkárság

Nem művésznév, nem rajzfilmnév. Azon kevés dolgok egyike az életemben, ami nem vicc. A titkos szuperhős nevem Mr. O, a blogjaimban nosferato néven publikálok, a barátaim pedig Oszinak szólítanak. A nevem Horváth Oszkár. Néha felhúzom magam.

onkenyes-201504.jpg

oszkarsag-2015-in.jpg

Feliratkozás e-mailben (FeedBurner ):

Friss topikok

Feliratkozás

Egyéb címkék